amit tanultam: már nem félek az ismeretlentől. Eddig sem tudtam nyugodtan ülni a fenekemen, de amikor változások közelegtek, az új kaland/kihívás izgalma mellett, mindig megbújt egy kis kétely a gyomrom mélyén, hogy mi van, ha nem sikerül? Mi van ha vmi közbejön és nem úgy sikerül ahogy elterveztem? Bár azthiszem ez már otthon elkezdődött: buktam el fontos vizsgán, az is jó volt valamire. Megtanított, hogy bár néha örülnék, ha egy-két balul sikerült esemény után a világ igenis összedőlne, mindig van kiút. Sőt gyakran az ilyen hirtelen arculcsapásokból tanulsz a legtöbbet. Na nem akarok közhely irányba elmenni, a lényeg, hogy teszem a dolgom, de stressz nélkül, és hagyok a gondolataimban egy kis teret annak is, hogy vannak dolgok, amire nincs hatásom, így azokon nem parázok feleslegesen.
Tegnap kb 2 órába telt, míg tömegközlekedéssel eljutottam egy helyre, elintéztem amit kellett, majd hazajöttem. A villamossofőr egyszercsak bejelentette, hogy a köv megállónál ő kiáll a forgalomból, tessen mindenkinek leszállni. Szóval kényelmesen legyalogoltam 3-4 megállót mire a következő jött. Aztán hazafelé a Piazza del Duomo-nál vígan mutatja a kijelző, hogy 1 percen belül érkezik a vill, aztán egy óvatlan pillanatban átvált 15 min-re. Itt így mennek ezek. Aztán csak mire hazaértem lepődtem meg magamon, hogy nem dohogtam mindezért.
