tavasz goes to Milan

What I will miss..

tavasz — Thu, 19 Jul 2007 14:46:43 +0000

Az utcai kutyaszar szagának meg az elsuhanó emberek parfümillatának furcsa diszharmóniája, és tudom, hogyha hazamegyek, az otthoni öltönyös emberek többségének látványától majd sírni lesz kedvem. A Tornado azt mondta, hogy Milánó hasonlít pestre, csak itt minden sokkal nagyobb. Úgy egy hete esett le, hogy amikor hazamegyek, utána legalább egy éven keresztül nekem még szegeden kell élnem. Valahogy eddig ez nem tudatosult. Itt kellett rájönnöm, hogy hozzám ez a nagyvárosi pezsgés, zaj, rengetegféle ember jön be. Teljesen meg tudom érteni azt is, aki nyugalomra, madárcsicsergésre vágyik, csak ez nem én vagyok, nekem szeged mindig is túl lassú volt.

Ja meg a nyelv, az nagyon fog hiányozni! Ez a játékos, rengeteg töltelékszóval megáldott nyelv, meg a kifejező igéi, amiket oly könnyű megjegyezni. Mindig ahogy kimondom olaszul pl az eszik igét (mangiare), már csak maga a hangzása is magában hordoz egy finom kis csámcsogásféle hanghatást. Ugyanez a dormire igével (alszik), hallom benne, ahogy valaki joízűen szuszog.

A fény, a meleg. Időjárásilag és átvitt értelemben is. A nyitottságot, alapvető kedvességet, felszabadultságot, a naívásgukat, az őszinte mosolyokat, az alapvető pozitív gondolkodást, meg minden ilyesmit, amit ez a mediterrán életvitel magában foglal. Tartok attól, hogy a fényt, amit magammal viszek, nem fogom tudni megtartani.. Otthon nincs olyan sok ’energiaforrás’ ami segítene ezt a fényt újratermelni.

End of July..

tavasz — Thu, 19 Jul 2007 14:40:42 +0000

Szóval eljött az idő, pár napon belül határozatlan időre elhagyom Itália szép földjét és visszatérek kishazánkba. Igazából ideje is már, Milánóban megáll az élet augusztusban. Eszement meleg van, bár ez gondolom otthonra is igaz, meg itt sok üzlet ilyenkor bezár, és majd csak szeptemberben nyit ki újra. A héten még párszor elindultam csak úgy, minél kisebb utcákat, új helyeket felfedezni, de kis idő elteltével mindig olyan helyre jutottam, amit már kvázi ismerek.
Július közepétől a metrók hétközben is hétvégi menetrend szerint járnak, és az épeszű natív ilyenkor veszi ki a szabadságát, megy el nyaralni valami vízpartra. Én is ezt tettem mostanában, megáztattam magamat az Adriai tengerben, meg a közeli Lago Maggiorében. Aztán annyi kis-nagy észak-itáliai városban jártam, hogy már idegesítően egyformák a pályaudvarok, egyelőre nem vágyom többe. Egyetlen kivétel van: Firenze. Na, ebbe a városba bármikor szívesen visszatérnék, akár élni is.

Hogy elszállt az idő?!

tavasz — Thu, 19 Jul 2007 14:28:46 +0000

A másik, amit tanultam, hogy 5 hónap nem elég, ha következőleg akárhova külföldre megyek, igyekszem majd legalább 1 évet kint lenni. Én az utolsó 2 hónapban kezdtem el itt élő embernek érezni magam, annyi szerintem kellett is az akklimatizálódáshoz. Ebbe persze nagyon belejátszott az is, hogy akkorra alakult ki, hogy az angol használata nélkül meg tudtam értetni magamat. Amikor Firenzében jártam, igazából akkor értettem meg: tele volt a belváros angolul hangoskodó turistákkal. Amíg angolul beszélsz, itt idegen vagy, sőt Milánóban sokkal hidegebben is viszonyulnak hozzád. Persze amint a helyi nyelvet beszéled, máris, teljesen mindegy, hogy hibásan mondod, meg mit mondasz, sokkal szívesebben vesz be egy társaság, és ez az erasmusosok körében is igaz. Mondjuk én sosem voltam a mainstreamben az erasmusosok között, az első hónap után pár baráttal mentünk a magunk feje után, az üresszemű ivás, diszkózás egyikünket sem vonzotta.

Non ti preoccupare..

tavasz — Thu, 19 Jul 2007 14:27:30 +0000

amit tanultam: már nem félek az ismeretlentől. Eddig sem tudtam nyugodtan ülni a fenekemen, de amikor változások közelegtek, az új kaland/kihívás izgalma mellett, mindig megbújt egy kis kétely a gyomrom mélyén, hogy mi van, ha nem sikerül? Mi van ha vmi közbejön és nem úgy sikerül ahogy elterveztem? Bár azthiszem ez már otthon elkezdődött: buktam el fontos vizsgán, az is jó volt valamire. Megtanított, hogy bár néha örülnék, ha egy-két balul sikerült esemény után a világ igenis összedőlne, mindig van kiút. Sőt gyakran az ilyen hirtelen arculcsapásokból tanulsz a legtöbbet. Na nem akarok közhely irányba elmenni, a lényeg, hogy teszem a dolgom, de stressz nélkül, és hagyok a gondolataimban egy kis teret annak is, hogy vannak dolgok, amire nincs hatásom, így azokon nem parázok feleslegesen.
Tegnap kb 2 órába telt, míg tömegközlekedéssel eljutottam egy helyre, elintéztem amit kellett, majd hazajöttem. A villamossofőr egyszercsak bejelentette, hogy a köv megállónál ő kiáll a forgalomból, tessen mindenkinek leszállni. Szóval kényelmesen legyalogoltam 3-4 megállót mire a következő jött. Aztán hazafelé a Piazza del Duomo-nál vígan mutatja a kijelző, hogy 1 percen belül érkezik a vill, aztán egy óvatlan pillanatban átvált 15 min-re. Itt így mennek ezek. Aztán csak mire hazaértem lepődtem meg magamon, hogy nem dohogtam mindezért.

Jelek..

tavasz — Sat, 14 Jul 2007 17:00:00 +0000

Most, ahogy bejártam több északi várost, megfordultam turisták által is gyakran látogatott helyeken, így egész gyakran fordult elő, hogy ’hazai hatások’ értek. Mindenféle formában. Amikor Veronában a zebránál egy nő egyszer csak megszólal, hogy zöld van, meg egy kis velencei téren anyuka magyarul kiabál Pistike után, hogy ideje hazamenni, vagy az állomáson a mellettem álló lány magyarul olvassa fel hangosan a vonatmenetrendet. Kezdetben lereagáltam, mert tényleg újdonságként ért magyarokkal találkozni, de mivel még azzal a lánnyal sem jutottunk el telszám cseréig, akivel Velencében futottam össze, és kiderült, hogy most Milánóban dolgozik, amúgy meg ő is szegeden él, a későbbiekben csak csendben tudomásul vettem, aztán továbbmentem. Szóval, ha a hazai hatás emberek formájában ér, az mindig kicsit frusztráló.

Sokkal jobb, amikor személytelen formában jön. Elsuhan a szemem előtt egypár tehervagon, amin először csak a MÁV felirat tűnik fel, majd magyarul, németül meg oroszul a sorok, hogy kizárólag gabona szállítására használható kocsik. Vagy ahogy bosszankodva észreveszem a vízen úszkáló cigisdobozt.. rajta magyar felirattal. Amikor itthon veszem észre, hogy a szupermarket polcáról sebtiben lekapott hús, valójában salame ungherese. Na ezek előhozzák a kis csendes belső örömöt.

tavasz — Mon, 02 Jul 2007 15:07:38 +0000

A nap kedvenc száma: Amorf Ördögök – Párizs a szívem közepe. Küldöm az egyetlen kedves francia lánynak akit ismerek, Gianluigi barátnőjének.

Those two nice guys..

tavasz — Mon, 02 Jul 2007 15:03:16 +0000

Hey, its almost 4am. I still just cannot help loving these people out here. As I am ‘working’ on my sort of offline blog, and the nicest receptionist ever (yep, Sab, the old illiterate one, still don’t know Piero e Pietro?:) ) just pops in to ask how’s everything and having failed to explain him what exactly I am writing that it is just for fun, he still thinks I am into some serious studying. He brings an espresso, which of course would be rude to refuse but ─concerning the fact that I couldn’t refuse a friend’s invitation for a coffee yesterday at around 8pm either, and this is the very reason why I’m still awake─ I will surely just pour it into the sink after he leaves. Pietro is really like a second father to me and I’d bet for all the students living here.
And the beast one, Antonio (fa freddo! hope Hungarians remember this old tv ad) whistling U2’s With or Without You soo out of tune , and the way he tries to threaten us when we break some of the unwritten rules of the dorm, we just cannot help laughing at him. In addition, I am under the constant suspicion that he picks on me for some unknown reason. Even the fact that I shared my Fenistil and was always nice to him didn’t change his attitude towards me. Anyways he’s adorable with his sheet-white face, and all the rubbish pop music he listens to out-loud, of course.

Soap opera in Milan..

tavasz — Mon, 02 Jul 2007 14:44:47 +0000

Now I am in the mood of gossiping a bit.. It began in the pc room. First all I could hear was the Czech girl’s suddenly starting to shout at the boy sitting next to her like ‘vaffanculo, if you have some problem, tell me in the face (transl is mine)’ than grabbed her laptop and rushed away. That was really sort of strange, otherwise she’s a really timid girl. This was about 2 weeks ago, and the following incident was just about some days ago. Again she was shouting, but this time having an argument with one of the hostel’s receptionists. Didn’t really paid attention, wanted to cross the reception to hang my keys and leave. They stopped me and pointed at some paper on the door stating from now on we are forbidden to hang the keys on the board on our own, but it’s the receptionists task. Okay, whatever, I got used to following tiny (and seemingly!) non-sense rules during these four months, I obeyed then was able to leave at last. So today while we were leaving with my roommate I just mentioned I didn’t understand what’s this fuss round the keys. And she was like ‘What? You didn’t hear what happened?’ It turned out that this was all between that Czech girl and the balding boy who was sitting next to her in the pc room. The story goes like this: the girl left the residence and made a 3-or-4-day trip with her friends. At that time the balding boy was mad at her, cause once it seemed they were together, but then the girl changed her mind. So how to gratify his angriness? He stole her keys from the board, went into her room and poured vodka on her laptop.. how nice, is it? They couldn’t keep track of his deed; so on-one can really do anything about it. That’s the story.
Despite I’ve been warned I should pay much attention to my properties, people here are not stealing anything from anybody, only tiny things like bottles of alcohol (and my so beloved Bacardi glass from Klub Jate!) disappeared mysteriously although such robberies aren’t really significant either..

First night in Faenza..

tavasz — Sat, 30 Jun 2007 19:23:40 +0000

A következő hét házidolgozat írással telt.. azthiszem ez volt az első alkalom hogy volt egy egész hetem megírni egy beadandót plusz egy másik hetem tanulni az aztkövető szóbeli vizsgára mondjuk az is az első eset volt, hogy 9kredit megszerzésért szálltam harcba szóban. Aztán kiderült hogy ez a két hét nem is igazán két hét, mert még beiktattam egy rövidebbre tervezett Melinda-látogatást Faenzába, amiből végülis 4-5nap kerekedett. Faenza igazán kedves kisváros, az útikönyv csak annyit ír, hogy a kerámiaműhelyeiről híres. Amint megérkeztem, egy fashion show közepére csöppentem: a helyi design suli növendékeinek kellett egy olyan projektet csinálniuk, hogy már létező ruhából valami más ruhát tervezzenek. Melinda nyakkendőkből készített kétféle felsőt, aztán volt ott ingből készült estélyi, nekem legjobban egy joggingból készült miniruha tetszett. A modellek szépen sorba álltak, kaptak egy szalagot és így vonultak fel a város főutcáján, majd a menet a design iskolánál ért véget. Volt egy kisebbfajta megvendégelés is ahol piros zöld meg sárgaszínű rizst szolgáltak fel fagylaltgolyó formájában valamiféle öntettel, meg valami borzalmas minőségű bor kíséretében.

Ezután valamiféle buli kerekedett a főutca melletti árkádok alatt, és teljes megdöbbenésemre olyan zenéket játszottak amit szívesen hallgatok, nemilyen partyzenéket, hanem volt radiohead meg björk, meg ilyesmik. Tipikus kisvárosi mindenki-ismer-mindenkit hangulat volt. Felmentünk az egyik srác albérletébe, aztán síp, dob, meg mindenféle csörgőeszköz előkerült, és roptuk amíg a szomszéd ránk nem szólt. Végül az estét A Falu (város) Egyetlen Kocsmájában zártuk nagyon kedves és vendégszerető emberek társaságában.

Az elválásról..

tavasz — Sat, 30 Jun 2007 16:54:28 +0000

Nos elég sok pótolnivalóm van, ebben a hónapban elfogott, a ’jaj egy hónap és megyek haza és még annyi minden dolgom van itt’ para, szóval igyekeztem magam belevetni az olasz életbe. Az első nagy arconcsapás akkor ért, amikor tudatosult bennem, hogy pár napon belül a frankfurti és a heidelbergi barátnőm is hazamegy, végérvényesen. Az utolsó előtti esténket Sabrinaval a tőlünk megszokott őrült mulatozással töltöttük, aztán az utolsó este inkább csak itthon a koleszban borozgattunk a tőlünk nagyon is idegen szentimentális és melankolikus hangulatban. Ünnepélyes mozdulatokkal pakoltuk a töménytelen mennyiségű boros meg pezsgősüveget a konyhaszekrény tetejéről a kukazsákokba, aztán csak poroszkáltunk a kolesz környékén hajnalig.

Másnap dél körül, amikor már tényleg mennie kellett, na akkor ütött be a ménkő. Mindketten pityeregtünk kicsit, ésés azután hogy elment Sabrina kb ugy ereztem magam mintha vmi közeli családtagot vesztek el vagy egy szakítás után. Kb egy napig utána teljesen magamba voltam roskadva, vele értettük meg legjobban egymást, ami köztem és egy másik nő közötti baráti kapcsolatról nagyon-nagyon ritkán mondható el. De azért ott bujkált bennem a kíváncsiság is.. hogy hogyan fogom megoldani ezt az új helyzetet: mindent előröl kezdeni, új barátokat szerezni, egy most már nem teljesen idegen metropoliszban.