What I will miss..

Az utcai kutyaszar szagának meg az elsuhanó emberek parfümillatának furcsa diszharmóniája, és tudom, hogyha hazamegyek, az otthoni öltönyös emberek többségének látványától majd sírni lesz kedvem. A Tornado azt mondta, hogy Milánó hasonlít pestre, csak itt minden sokkal nagyobb. Úgy egy hete esett le, hogy amikor hazamegyek, utána legalább egy éven keresztül nekem még szegeden kell élnem. Valahogy eddig ez nem tudatosult. Itt kellett rájönnöm, hogy hozzám ez a nagyvárosi pezsgés, zaj, rengetegféle ember jön be. Teljesen meg tudom érteni azt is, aki nyugalomra, madárcsicsergésre vágyik, csak ez nem én vagyok, nekem szeged mindig is túl lassú volt.

End of July..

Szóval eljött az idő, pár napon belül határozatlan időre elhagyom Itália szép földjét és visszatérek kishazánkba. Igazából ideje is már, Milánóban megáll az élet augusztusban. Eszement meleg van, bár ez gondolom otthonra is igaz, meg itt sok üzlet ilyenkor bezár, és majd csak szeptemberben nyit ki újra. A héten még párszor elindultam csak úgy, minél kisebb utcákat, új helyeket felfedezni, de kis idő elteltével mindig olyan helyre jutottam, amit már kvázi ismerek.
Július közepétől a metrók hétközben is hétvégi menetrend szerint járnak, és az épeszű natív ilyenkor veszi ki a szabadságát, megy el nyaralni valami vízpartra. Én is ezt tettem mostanában, megáztattam magamat az Adriai tengerben, meg a közeli Lago Maggiorében. Aztán annyi kis-nagy észak-itáliai városban jártam, hogy már idegesítően egyformák a pályaudvarok, egyelőre nem vágyom többe. Egyetlen kivétel van: Firenze. Na, ebbe a városba bármikor szívesen visszatérnék, akár élni is.

Hogy elszállt az idő?!

A másik, amit tanultam, hogy 5 hónap nem elég, ha következőleg akárhova külföldre megyek, igyekszem majd legalább 1 évet kint lenni. Én az utolsó 2 hónapban kezdtem el itt élő embernek érezni magam, annyi szerintem kellett is az akklimatizálódáshoz. Ebbe persze nagyon belejátszott az is, hogy akkorra alakult ki, hogy az angol használata nélkül meg tudtam értetni magamat. Amikor Firenzében jártam, igazából akkor értettem meg: tele volt a belváros angolul hangoskodó turistákkal. Amíg angolul beszélsz, itt idegen vagy, sőt Milánóban sokkal hidegebben is viszonyulnak hozzád. Persze amint a helyi nyelvet beszéled, máris, teljesen mindegy, hogy hibásan mondod, meg mit mondasz, sokkal szívesebben vesz be egy társaság, és ez az erasmusosok körében is igaz. Mondjuk én sosem voltam a mainstreamben az erasmusosok között, az első hónap után pár baráttal mentünk a magunk feje után, az üresszemű ivás, diszkózás egyikünket sem vonzotta.

Non ti preoccupare..

amit tanultam: már nem félek az ismeretlentől. Eddig sem tudtam nyugodtan ülni a fenekemen, de amikor változások közelegtek, az új kaland/kihívás izgalma mellett, mindig megbújt egy kis kétely a gyomrom mélyén, hogy mi van, ha nem sikerül? Mi van ha vmi közbejön és nem úgy sikerül ahogy elterveztem? Bár azthiszem ez már otthon elkezdődött: buktam el fontos vizsgán, az is jó volt valamire. Megtanított, hogy bár néha örülnék, ha egy-két balul sikerült esemény után a világ igenis összedőlne, mindig van kiút. Sőt gyakran az ilyen hirtelen arculcsapásokból tanulsz a legtöbbet. Na nem akarok közhely irányba elmenni, a lényeg, hogy teszem a dolgom, de stressz nélkül, és hagyok a gondolataimban egy kis teret annak is, hogy vannak dolgok, amire nincs hatásom, így azokon nem parázok feleslegesen.
Tegnap kb 2 órába telt, míg tömegközlekedéssel eljutottam egy helyre, elintéztem amit kellett, majd hazajöttem. A villamossofőr egyszercsak bejelentette, hogy a köv megállónál ő kiáll a forgalomból, tessen mindenkinek leszállni. Szóval kényelmesen legyalogoltam 3-4 megállót mire a következő jött. Aztán hazafelé a Piazza del Duomo-nál vígan mutatja a kijelző, hogy 1 percen belül érkezik a vill, aztán egy óvatlan pillanatban átvált 15 min-re. Itt így mennek ezek. Aztán csak mire hazaértem lepődtem meg magamon, hogy nem dohogtam mindezért.

Jelek..

Most, ahogy bejártam több északi várost, megfordultam turisták által is gyakran látogatott helyeken, így egész gyakran fordult elő, hogy ’hazai hatások’ értek. Mindenféle formában. Amikor Veronában a zebránál egy nő egyszer csak megszólal, hogy zöld van, meg egy kis velencei téren anyuka magyarul kiabál Pistike után, hogy ideje hazamenni, vagy az állomáson a mellettem álló lány magyarul olvassa fel hangosan a vonatmenetrendet.

A nap kedvenc száma: Amorf Ördögök – Párizs a szívem közepe. Küldöm az egyetlen kedves francia lánynak akit ismerek, Gianluigi barátnőjének.

Those two nice guys..

Hey, its almost 4am. I still just cannot help loving these people out here. As I am ‘working’ on my sort of offline blog, and the nicest receptionist ever (yep, Sab, the old illiterate one, still don’t know Piero e Pietro?:) ) just pops in to ask how’s everything and having failed to explain him what exactly I am writing that it is just for fun, he still thinks I am into some serious studying.

Soap opera in Milan..

Now I am in the mood of gossiping a bit.. It began in the pc room. First all I could hear was the Czech girl’s suddenly starting to shout at the boy sitting next to her like ‘vaffanculo, if you have some problem, tell me in the face (transl is mine)’ than grabbed her laptop and rushed away. That was really sort of strange, otherwise she’s a really timid girl.

First night in Faenza..

A következő hét házidolgozat írással telt.. azthiszem ez volt az első alkalom hogy volt egy egész hetem megírni egy beadandót plusz egy másik hetem tanulni az aztkövető szóbeli vizsgára mondjuk az is az első eset volt, hogy 9kredit megszerzésért szálltam harcba szóban. Aztán kiderült hogy ez a két hét nem is igazán két hét, mert még beiktattam egy rövidebbre tervezett Melinda-látogatást Faenzába, amiből végülis 4-5nap kerekedett. Faenza igazán kedves kisváros, az útikönyv csak annyit ír, hogy a kerámiaműhelyeiről híres.

Az elválásról..

Nos elég sok pótolnivalóm van, ebben a hónapban elfogott, a ’jaj egy hónap és megyek haza és még annyi minden dolgom van itt’ para, szóval igyekeztem magam belevetni az olasz életbe. Az első nagy arconcsapás akkor ért, amikor tudatosult bennem, hogy pár napon belül a frankfurti és a heidelbergi barátnőm is hazamegy, végérvényesen. Az utolsó előtti esténket Sabrinaval a tőlünk megszokott őrült mulatozással töltöttük, aztán az utolsó este inkább csak itthon a koleszban borozgattunk a tőlünk nagyon is idegen szentimentális és melankolikus hangulatban.